Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.Sója Dénes látogatása Szentlászlón és Kórógyon

A horvátországi magyarság parlamenti képviselője, valamint helyettese, Kel József, Juhász Sándor, a MESZ elnöke, Bognár Attila, a HMNT alelnöke és Tokai István, a MESZ társadalmi titkára augusztus 25-én Szentlászlón és Kórógyon tettek látogatást. A két falu vezetőivel és a helyi civil szervezetek képviselőivel beszélgettek a települések és a helyiek időszerű problémáiról. A látogatás célja az ott élő magyarság helyzetének megismerése volt, s ennek függvényében a vendégek betekintést nyerhettek a régió magyarságát érintő infrastrukturális befektetésekbe.
Szentlászló epedezik a felzárkóztatásért
A küldöttség sajnálattal vette tudomásul, hogy a településen az elmúlt években nem történt semmilyen komolyabb befektetés sem az állam, sem pedig a járás részéről. Sója Dénes nyomatékosította, hogy személyes közbenjárására számíthatnak a település lakói és civil szervezetei. Elmondta, érdemleges választ vár majd az illetékesektől arra a kérdésre, hogy miért nem részesül nagyobb odafigyelésben és támogatásban a horvát kormány részéről egy olyan magyar település, amelynek a honvédő háborúban stratégiai helyzete és több hősi halottja volt.
- Megengedhetetlen, hogy a csaknem negyven szentlászlói civil és katonai áldozatot követelő honvédő háború után Széntlászló kevesebb figyelmet kapjon, mint bármelyik másik település Horvátországban. Manapság már elképzelhetetlen, hogy ne legyen közvilágítás, korszerű útburkolat és járda. Az egyesületek - köztük a tűzoltó testület és a vadászegyesület - támogatása részben a járás feladata is, megengedhetetlen, hogy éveken keresztül ne részesüljenek támogatásban. A templom tatarozása sem lehet kérdéses, ezt is meg lehet oldani több forrásból. Megígérhetem, hogy személyesen fogok utánajárni ezeknek az ügyeknek, hogy az itteni magyarok méltó körülmények között élhessenek és a civil szervezetek is működni tudjanak - mondta Sója Dénes a szentlászlói civil szervezetek képviselőinek.
Idén a járás 50 ezer kuna támogatást folyósított a helyi Petőfi Sándor MKE-nek a kultúrotthon fűtésgondjainak megoldására, és ehhez társult még 50 ezer kuna, amely összeget Sója képviselő közbenjárásával kaptak a szentlászlóiak a kultúrotthon fűtésével kapcsolatos munkálatok befejezésére.
Kórógy helyzete sem sokkal jobb
Kórógyon is a helyi közösség és a hitéleti vezetők fogadták a parlamenti képviselő vezette küldöttséget. A vendéglátók arról számoltak be, hogy Kórógyon is nagy gondokkal küzdenek nemzettársaink. A legnagyobb problémát jelenleg a helyi vízvezeték okozza, ugyanis a 70-es évek elején épült vízvezeték-hálózat már nem tudja elviselni a magas nyomást, és gyakoriak a csőrepedések. Emiatt csökkentett nyomás alatt üzemel a rendszer, és az emeletes házak felső szintjein nincs csapvíz. A másik égető probléma az óvoda építése. A Tordinci járás területén nincs óvoda, a helyiek elmondása szerint azonban szükség lenne rá.
- Az utódok neveléséről és gondozásáról kell elsősorban gondoskodni, mert ha nincs óvoda, nem lesz gyerek az iskolában és hívő sem a templomban. Mindenek előtt magyarul kell gondolkoznunk, hogy magyarul tanuljanak a gyerekeink, mert a horvát nyelv igen népszerű a fiatalok körében, és ha nem gondolunk erre, egy szép napon eltűnünk - monda a kórógyi lelkész.
A településen működő civil szervezetek képviselői biztató szavakat hallhattak a parlamenti képviselőnktől, aki már több ízben is személyesen járt el a helyiek érdekében.
- Mint azt önök jól tudják, több alkalommal tudtunk anyagi eszközöket előteremteni kisebb beruházásokra a településen. A vízvezeték-hálózat és az óvoda sokkal nagyobb volumenű befektetés, ezekre több időt és energiát kell szánni. Az óvodalétesítés a kormánnyal kötött egyezményben is szerepel, tehát reális esély van arra, hogy jövőre megépüljön a létesítmény. A vízvezetékkel kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy dolgozni kell rajta, akár több szakaszban is elvégezhető a felújítás - mondta Sója Dénes a kórógyiaknak.
Ahogy az már számtalanszor bebizonyosodott, tennivaló mindenhol akad, mint ahogy tenni akaró ember is. Amennyiben akad támogató, az eredmény sem maradhat el. Parlamenti képviselőnk munkássága felettébb hasznos magyarságunknak, az általa elért eredmények mind az érdekképviselet, mind a megvalósított beruházások terén időállóak falvainkban és járásainkban.
Bognár A
| < Előző | Következő > |
|---|



