Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.Ismét feszültséget keltenek

Az év elején – nem lehet tudni, milyen oknál fogva – a HMDK különböző nyilatkozatok, jelentések sokaságával rukkolt elő, s ezek elsődleges célja a feszültségkeltés volt a magyarság soraiban. Érdekes, hogy ez a „kampány” minden évben rendszeresen megelőzi a zágrábi Kisebbségi Tanács döntéseinek közzétételét (a kisebbségeket megillető támogatások elosztásával kapcsolatos határozatokról van szó). Idén sem mondtak le erről a jó szokásukról.
És teszik ezt annak ellenére, hogy már se politikai, se érdekvédelmi tényezőként nem rúgnak labdába a horvátországi magyar közéletben.
A hazai politikai pártokhoz, tömörülésekhez hasonlóan az érdekvédelmi ernyőszervezeteknek is van lehetőségük a bizonyításra. A HMDK már több alkalommal küldött képviselőt a horvát parlamentbe, ám az igazi gondot az jelentette, hogy egyik honatyájuk sem tudott politikusként – jelzem, kisebbségi politikusként! – bizonyítani. Ez a megállapítás persze az egész szervezetre vonatkozik... Egyre többen ébrednek rá, hogy a HMDK nem az összmagyarság érdekeit képviseli, hanem csupán egy kisebb csoport érdekei mellett „áll” ki.
Mindezt Juhász Sándor, a MESZ elnöke szerint tetézi az a megmásíthatatlan tény, hogy a HMDK a tavalyi évben elvesztette minden legitimitását, s ideje lenne, hogy beletörődjenek ebbe.
– A parlamenti választások előtt arra élezték ki a kampányukat, hogy nem Sója Dénes, hanem én fogom majd elfoglalni a képviselői széket. Mivel ez nem történt meg, kimondható, hogy a választópolgárok szemébe hazudott a HMDK – vélekedik Juhász.
SÓJA DÉNES MÉG NOVEMBERBEN BEADTA KÉRELMÉT
– Az elmúlt hetekben a HMDK ismét és sokadszor pontatlan híreket gyárt mind a magyar, mind a horvát média felé. A HMDK-soknak az a céljuk, hogy feszültséget keltsenek. Sója Dénes tisztességes és becsületes körülmények között még novemberben – a választások előtt – kérvényezte nyugdíjbavonulását, tehát minden alapot nélkülöz a HMDK állítása, miszerint egy napot volt nyugállományban. A Magyar Egyesületek Szövetsége választási anyaga tartalmazta Sója Dénes önéletrajzát, abból könnyen ki lehetett számítani az életkorát és a munkaéveit, tehát aki rá szavazott, nagyon is tisztában volt azzal, hogy kire adta le a voksát. Mivel ismét parlamenti képviselő lett, a nyugdíját felfüggesztette – és ismét munkaviszonyt létesített, mivel a horvát törvények alapján nem lehet nyugdíjasan a horvát parlamentben ülni. Ideje volna észrevenni a HMDK-ban, hogy a horvátországi magyarok döntöttek: nem kérnek a politikájukból – mondta Juhász Sándor.
A HMDK ELNÖKE NEM VETT RÉSZT A MEGBESZÉLÉSEN
Sója Dénes, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője január 16-ára békítő és egyeztető jellegű megbeszélésre hívta a MESZ elnökét és a HMDK első emberét. Juhász is, Jakab is tudott a megbeszélésről, és mindketten jelezték, hogy részt fognak venni a találkozón. Ugye sejtik? Egy órával a megbeszélés előtt Jakab Sándor lemondta a találkozót… Lemondta a találkozót, jóllehet baráti jobbot nyújtott neki és a HMDK-nak a magyarság parlamenti képviselője és a MESZ!
Erről miért nem számoltak be a ún. Képes Újság hasábjain?! Na vajon miért?
V. S.
| < Előző | Következő > |
|---|



