A Talicska néptáncegyüttes által szervezett Táncháznak szombaton, január 28-án a vörösmarti kultúrotthon adott otthont. A hangulat ismét fergetegesre sikeredett.
Régen – más lehetőségek híján – a táncalkalmak jelentették jóformán az egyetlen szórakozást a faluközösségek számára. Az emberi élet sorsfordulóihoz (pl. névnap, születésnap, lakodalom), az év jeles napjaihoz (pl. farsang, húsvét, karácsony, pünkösd...) vagy a munkához (pl. tavaszi juhmérés, aratás, szüret) szorosan hozzátartozó  népszokások   fontos  eleme volt a közös tánc. A legények egy-egy szezonra zenekart fogadtak, kibéreltek egy alkalmas házat, vagyis táncházat választottak. Így nem csak a bál helyszíne, hanem maga az esemény is a táncház nevet kapta. Ezt a régi hagyomány igyekszik feleleveníteni, újból divatba hozni a pélmonostori Talicska néptáncegyüttes. Az ez idáig megrendezett két Táncházról elmondhatjuk, hogy mindkét esemény osztatlan sikert aratott a résztvevők körében. A második rendezvényen a vörösmarti kultúrotthonban fiatalok, középkorúak és szépkorúak is részt vettek.
– A második alkalommal megrendezett táncházban egy újítással, módosítással rukkoltunk elő. A fiatalabb korosztállyal, tehát a 14 évnél fiatalabbakkal egy órával a meghirdetett kezdés előtt kezdtük meg a Táncházat. Az eseményen meglepően sok helyi fiatal vett részt, ez talán annak tudható be, hogy a helyi József Attila MKE égisze alatt működő kistánccsoportba már több mint egy tucat gyerek jár. A gyerekek nagyon élvezték a táncházat.
– Este nyolctól a felnőtteké volt a főszerep, büszkék vagyunk arra, hogy ezúttal is érkeztek vendégeink nem csak Baranyából, hanem Szlavóniából is. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a következő Táncházat Szlavóniában szervezzük meg február folyamán – hallottuk László Róberttől, a Táncház vezetőjétől.
A Kárpát-medence – az egyes tájak eltérő fejlődése, a különböző kultúrájú népek együttélése következtében – hihetetlenül gazdag és változatos folklórkincs birtokosa. Nagy szerencsénkre, régiónk népei napjainkig őrzik és élik a falusi élet szokásainak nagy részét, a maguk eredeti formájában.
A még élő táncház élménye mozgásba lendítette a saját gyökereik iránt érdeklődő városi fiatalok fantáziáját is. Az addig csak lapról ismert dallamok érzelmekkel telítődtek, a koreográfiába   merevített   tánclépések  életre keltek. Megindult tehát a viszszatanulási folyamat, de nem száraz tananyagként, hanem közvetlenül az élő forrásból.
Így  nyert  új  értelmet  a  70-es  évek eleje óta működő táncház-revival gyakorlatában a tudósok – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Martin György és követőik – munkája. A néphagyomány nem maradt múzeumi adatok sokasága, a népzene és a néptánc már nem csupán zeneszerzői és koreográfusi művek alapanyaga, hanem eredeti funkcióját, folytonos változását megőrizve él tovább, mindannyiunk lelkét gyarapítva.

V. S.