Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.| Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar fiatalok 15. találkozója |
|
A Hungarofest Nonprofit Kft. - Égtájak Iroda augusztus 15. és 25. között 15. alkalommal rendezte meg a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar fiatalok találkozóját. A horvátországi magyarságot a pélmonostori Talicska Néptáncegyüttes, a dályhegyi és a szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület képviselte. |
| A MESZ jóvoltából 47 fős csoport nyaralhatott Zánkán |
|
Augusztus 17-én 47 fős csoport utazott a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrumba a MESZ jóvoltából. Tavaly megváltozott a tábor koncepciója, egy-egy turnus alkalmával azóta két országból érkezett fiatalok számára szervezik meg az üdülést. Ez alkalommal a horvátországiak a Szlovákiából érkezett csoporttal táborozhattak együtt. |
| Sorra dőlnek be az autóipari cégek Magyarországon |
A gépjármű-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az első félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben. |

Minden egyesületben akadnak a szavalás és a vers iránt elkötelezett tehetséges emberek, akiknek csak lehetőséget kell biztosítani a kibontakozásra. A Magyar Egyesületek Szövetsége felkarolta őket, s a szakmai háttér biztosításával létrejöhetett a Versszinpad, amely már megcsillogtatta képességeit néhány rendezvényen.
A Baranyai Megyenapok és Magyarok Vásárán, valamint a IV. Keleti Népek Fesztiválján (július 9-11.) lépett fel legutóbb a MESZ Versszínpada. A társulat egyórás műsort adott. Rátermettségüket már több fellépésen is bizonyították, felléptek Pélmonostoron, Vörösmarton és a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen is. A kitűnő produkcióknak köszönhetően a közeljövőben még több fellépésre számíthat a Versszínpad.
Az Egerágon megtartott háromnapos rendezvény fontos eseménye volt a szent korona másolatának körmenete és kiállítása volt. A magyarság összetartozásának a jelképe a szent korona, ezért ezen a rendezvényen kiemelt helyet kapott. Az érdeklődők a népi gyógymódokat is kipróbálhatták a jurtákban, ahol táltos gyógyítók, csontkovácsok várták pácienseiket.
A Versszinpad fellépéséről Sipos Zsivics Tündével beszélgettem.
- A programszervezők kértek fel minket egyórás műsorra. A Mohácsi Történelmi Emlékhelyen figyeltek fel ránk a szervezők. Mi persze éltünk a lehetőséggel. Bő egyórás programmal készültünk. A Magyar Egyesületek Szövetsége tagszervezeteivel karöltve közösen őrzi és ápolja a magyar nemzeti öntudatot. A Magyarnak lenni című zenés irodalmi műsorunkban a magyar nemzet történelmének főbb eseményeit dolgoztuk fel. A siker természetesen nem maradt el, két újabb fesztiválra kaptunk meghívást - nyilatkozta Tünde.
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre Egerágon a Keleti Népek Fesztiválja. A rendezvény célja a keleti kultúra, botanika, gasztronómia és sport bemutatása a közönségnek (különös tekintettel a fiatalokra).
Varga S.
| < Előző | Következő > |
|---|
