Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.
A Kiskőszeg Magyar Kultúregyesület tagjai a téli hónapokban sem pihennek. Az egyesület női tagjai úgy döntöttek, hogy a helyi katolikus templomban található padok szivacsburkolatára új textilborítót készítenek.
A kiskőszegi római katolikus templom felújítása már évek óta folyik, mára már csak az utolsó simítások maradtak, a plébános már bő fél éve a templomban misézik.
A téli hónapokban a padok igen hidegek, ezért az egyesület női tagjai úgy döntöttek, hogy a meglehetősen elhasználódott padkárpitot új textilburkolattal vonják be.
Az egyesület elnökével, Radicsev Máriával a hét elején beszélgettem.
– Heti rendszerességgel összejövünk az egyesület székházában, és az asszonyokkal varrót tartunk. A minap úgy döntöttünk, hogy mivel a templomban nagyon elhasználódtak a padburkolatok, felújítjuk őket. Egy kis gyűjtést szerveztünk az egyesületünkben, összejött egy kisebb összeg, és megvehettük az szükséges textilanyagot. Örömünkre szolgál, hogy ismét tehetünk valamit a mi kis közösségünkért a településen – mondta az egyesület elnöke, akitől azt is megtudtam, hogy a közeljövőben egy farsangi mulatság és egy kézimunka kiállítás szervezését is tervezik.
V. S.
| < Előző | Következő > |
|---|



