Nagybodolyai Magyar Ház
A Magyar Egyesületek Szövetségének sorrendben negyedik tájmúzeumának megnyitójára november 20-án került sor. A Nagybodolyai Tájház megnyitó ünnepségén a szép számban megjelent helyiek mellett többek között jelent volt Sója Dénes, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője, Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Stipan Šašlin, a Darázsi járás elöljárója, Sipos Zsivics Tünde, a Baranyai Júlia Népfőiskola igazgatója és Grgur Marko Ivanković, az eszéki Szlavóniai Múzeum igazgatója, valamint a környező településekről érkezett önkormányzati képviselők.
Horvátországban az elmúlt szűk másfél évtizedben számos egyesület alakult a magyar néphagyományok, nyelv, művelődés és önazonosságtudat ápolása céljából. Ezek az egyesületek – a legjobb esetben – a helyi kultúrotthonokban tevékenykedtek, ám zömük nem rendelkezett saját helyiséggel. Felismerve ezt a gondot, és okulva az olyan egyesületek példáján, amelyek tevékenysége idővel helyiséghiány miatt elhalt, a Magyar Egyesületek Szövetsége kidolgozta a Magyar Házak projektet azzal a céllal, hogy minden tagszervezet számára biztosítsa a közösségi teret – ház, klubhelyiség –, ahol azok zavartalanul tevékenykedhetnek. Ezek a közösségi helyek egyfajta letéteményesei lehetnek a horvátországi magyarság megmaradásának, a magyar kulturális értékek megőrzésének.
A Magyar Házak egy része az egyesületek működéséhez biztosít megfelelő teret, másik része pedig a helyi néprajzi gyűjteményeknek ad otthont. Ez utóbbiak akár mindkét funkciót is betölthetik.
A Nagybodolyai Hagyományőrző Egyesület azzal a céllal jött létre 2001-ben, hogy ápolja és megőrizze a magyar néphagyományokat a településen. Az egyesület tevékenységében legjobb tudása és lehetősége szerint részt vehetnek mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztály tagjai. A MESZ az egyesülettel szorosan együttműködve, összefogva tudta megvalósítani a legújabb beruházást a településen.
Stipan Šašlin, a Darázsi járás elöljárója örömének adott hangot, hogy részese lehet a nagybodolyai épületavatónak.
– Nagybodolya a Darázsi járás legkisebb települése, de a járásvezetés éppen ezért kiemelt figyelmet szentel meki. Ezt támasztja alá az adat, miszerint az elmúlt két évben jóval több pénz került Nagybodolyára, mint az elmúlt 10 évben összesen. Ez legfőképpen a horvát államnak és Sója Dénesnek, a horvátországi magyarság parlamenti képviselőjének köszönhető. Az elmúlt években épült meg a ravatalozó, sikerült a helyi kultúrotthont felújítani, folyamatban van a Sepse-Nagybodolya összekötő út kiépítése és még számos beruházás. Bízom abban, hogy a jövőben is gyümölcsöző lesz az együttműködésünk – hallottuk a járási elöljárótól. – A magyar választópolgárokat, akik úgy döntöttek, hogy december december 4-én a magyar listára voksolnak, arra kérem, hogy szavazzanak ismét bizalmat Sója Dénesnek, aki az elmúlt években bebizonyította, hogy jó barátja nem csak a mi járásunknak, hanem egész Baranyának is – tette hozzá Šašlin.
– A gerbaváci, a pélmonostori és a haraszti után a nagybodolyai a MESZ negyedik tájháza. Örökséget mentünk, új értékeket teremtünk. Igyekszünk a ránk hagyott örökséget megmenteni és megőrizni, ez egy nehéz munka. Sok munka és sok pénz kellett ahhoz, hogy ma ünnepélyesen felavathassuk a Nagybodolyai Tájmúzeumot. A létesitmény megnyitójával azonban csak a felvállalt munka felét végeztük el: a háznak a közösséget kell majd szolgálnia. Ezt az objektumot fenn kell majd tartani, e téren a járásra is feladat hárul. A MESZ projektje a jövőben is folytatódik, több magyarok lakta településen is van még igény közösségi házra – mondta Juhász Sándor, a MESZ elnöke.
– A MESZ a honvédő háború után a magyar közgyűjtemények terén tapasztalható űrt 2008-ban kezdte betölteni, amikor felavatta a pélmonostori Tájmúzeumot. Ez a kezdeményezés motiválta a többi magyar közösséget is hasonló kiállítások létesítésére. Ebben a törekvésben segítettük egymást, a MESZ adta a szakmai és a pénzügyi hátteret, a közösségek pedig a helyismeretükkel, adományaikkal járultak hozzá ehhez az értékmentő és értékteremtő folyamathoz.
– Az alapkutatás 2008-ban vette kezdetét, pécsi szakemberek segítségével került dokumentálásra a drávaszögi és szlavóniai, illetve a bilogorai magyarok lakta települések épített öröksége. Szintén az ő ajánlásaik alapján kerültek kiválasztásra a tájjellegű épületek, köztük a jelenlegi Nagybodolyai Tájház is. A kiállítások minden esetben a helyi és környékbeli magyarok múlt század közepebeli életét tükrözik.
– Az eddigi megnyitott tájházak mindegyike egyedi értékeket képvisel, mindegyikre büszkék vagyunk, jó érzés látni a projektek megvalósulását. A létesítmények megteremtésén túl közös felelősségünk azok fenntartása. A tartós megoldás biztosításában a MESZ mellett a parlamenti képviselőnek és a kisebbségi önkormányzatoknak is szerepet kell vállalnia – mondta Sipos Zsivics Tünde, a Baranyai Júlia igazgatója.
A horvátországi magyarság parlamenti képviselője ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy hatalmas megtiszteltetés számára, hogy együtt ünnepelhet a nagybodolyaiakkal.
– Remélem, a közeljövőben is többször összegyűlünk, hogy közösen átadjunk rendeltetésének egy-egy létesitményt. Erre minden esély adott, hiszen rövidesen befejeződnek a folyamatban lévő beruházások a településen. Hiszem, hogy ezek a beruházások is hozzájárulnak ahhoz, hogy a falu lélekszáma növekedjen – hangsúlyozta Sója Dénes.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |







