Időjárás

An error occured during parsing XML data. Please try again.

Alapszabály

Az Egyesületekről szóló Törvény alapján (NN 88/2001) a Magyar Egyesületek Szövetsége az éves közgyűlésén 2010. március 13.-án elfogadta a Magyar Egyesületek Szövetségének

 

ALAPSZABÁLYÁT

 

I. Általános rendeletek

 

1. cikkely

Magyar Egyesületek Szövetsége (továbbiakban: Szövetség) önkéntes társulása az önálló magyar kisebbségi egyesületeknek és más magyar társulatoké, melyek a horvátországi magyar kisebbség érdekeit képviselik.

Ez az Alapszabály meghatározza a Szövetség elnevezését, székhelyét, tevékenységének területét, hogy ki képviseli, céljait, szándékát, a Szövetség testületeit, megválasztásukat, visszahívásukat és a döntéshozatalt. Az Alapszabály rendelkezik az anyagaikról és más a Szövetség számára jelentős dolgokról.

 

II. A Szövetség elnevezése és székhelye

 

2. cikkely

Az egyesület elnevezése: Savez mađarskih udruga. A horvát elnevezés mellett a Szövetség használni fogja a magyar elnevezést is, amely így hangzik: Magyar Egyesületek Szövetsége.

Rövidített elnevezése az egyesületnek horvátul: SMU és magyar nyelven MESZ. A Szövetség nonprofit civil egyesület amely mint jogi személy tevékenykedik Horvátország területén.

Az egyesület székhelye: Beli Manastir, Augusta Cesarca 16.

A Szövetséget a Szövetség elnöke képviseli.

 

3. cikkely

A Szövetségnek pecsétje van, melynek kerek formája van és mint a két nyelven írja a Szövetség nevét.

A Szövetségnek van szimbóluma: A szimbólumot a magyar elnevezés rövidítése alkotja: MESZ.

 

III. A Szövetség célja és szándéka

 

4. cikkely

A Szövetség szándéka, hogy összefogja a magyar egyesületeket és kultúr- társulatokat Horvátországban, cél a magyar kisebbség közös érdekeinek megfogalmazása Horvátországban, és a közös érdek kiépítése a többi hasonló egyesületekkel.

A Szövetség a tagjait foglalkoztató kérdések összehangolásán és megoldásán dolgozik: iskolák, oktatás, tájékoztatás, informálás, kiadói tevékenység, kultúr- tevékenység, tudomány, művészet, gazdaság, szociális kérdések, sport, a tagok anyagi helyzetének javítása és hozzájárulni Horvátország és Magyarország együttműködésének a fejlesztéséhez.

A Szövetség újságot, folyóiratot, könyvet és más publikációkat is kiadhat.

A Szövetség együttműködik minden intézménnyel és egyesülettel Horvátországban és úgy szintén Magyarországon, és még távolabb, ha a magyar nemzeti kisebbség jogának, egységének, nemzeti identitásának a megőrzését szolgálja és az asszimiláció visszaszorítását jelenti.

A Szövetség jelölhet képviselő jelöltet a horvát Száborba, vezethet választási kampányt, és köthet koalíciós szerződést.

A Szövetség képviselő által végezhet megfigyelői munkát a választások során és megfigyelőket nevezhet ki a lokális és regionális önkormányzati választások során, valamint a horvát parlamenti választások során.

 

IV. A Szövetségnek nyilvános munkája

 

5. cikkely

A Szövetség munkája nyilvános és minden tag számára hozzáférhető minden információ a Szövetség munkájáról. A Szövetség rendszeresen tájékoztatja munkájáról a tagokat, figyelembe véve a lehetőségeket az információk közvetítésére. A sajtó képviselői és a tájékoztatás más képviselői jelen lehetnek a Szövetség testületeinek az ülésén és a nyilvánosságot a Szövetség testületeinek munkájáról tájékoztathatják, ha arról a Szövetség másképp nem rendelkezik.

 

V. Tagság a Szövetségben

 

6. cikkely

A Szövetség tagja lehet minden egyesület és kultúr- társulat, amely a magyar kisebbséget fogja össze Horvátországban, és érdeklődnek a Szövetség keretében való együttműködés iránt. A Szövetség tagságába való belépéssel, a tagszervezet köteles évi tagdíjat fizetni - mely tagdíj magasságát az Elnökség állapítja meg - mégpedig legkésőbb a folyóév június 30.-ig.

A Szövetség tagságába önkéntes a belépés, a tagságba vételről az Elnökség dönt.

A Szövetség tagjai lehetnek külföldi jogi személyek is, azzal a feltétellel, hogy segítik a Szövetség munkáját, összhangban a Szövetség Alapszabályával és az Egyesületekről szóló Törvénnyel.

Minden tagnak joga van és kötelezettsége hogy: részt vegyen a Szövetség munkájában, hogy képviselőik válasszanak és beválaszthatók legyenek a Szövetség testületeibe, hogy munkájával emelje a Szövetség tekintélyét, hogy tiszteletbe tartsa a Törvény rendeleteit, az Alapszabály és más általános rendeleteit, hogy tájékoztatva legyen a Szövetség munkájáról.

A Szövetségben való tagság akkor szűnik meg, ha az adott egyesület illetékes testülete határozatot hoz a kilépésről vagy a Szövetség közgyűlésének döntése alapján.

A Szövetség tagságába való tartozás akkor is megszűnik, ha az adott tagegyesület nem fizeti az évi tagdíjat.

A Szövetségben való tagság nem jelenti a tag számára azt, hogy önállóságának egyetlen fontos részét is, figyelembe véve azt a tényt, hogy önálló jogi személy.

 

VI. Társulás és felépítése a Szövetségnek

 

7. cikkely

A Szövetség tagjai lehetnek nemzetközi egyesületek és más szövetségek, de csak ha a Szövetség Elnökségében konszenzus születik a tagságba vételről, vagy a Közgyűlés határozata alapján.

 

 

VII. Szövetség működése és testületei

 

8. cikkely

A Szövetség Elnökségében a tagszervezetek képviselői által a különböző testületekben való munkájukkal vesznek részt. A képviselőket bármikor vissza lehet hívni, vagy leváltani és másik képviselőt kinevezni, összhangban a Szövetség Alapszabályának rendeleteivel.

A Szövetség testületei:

- Közgyűlés

- Elnökség

- Elnök és alelnök

- Ellenőrző bizottság

A Szövetségnek lehetnek más testületei is, ha a Közgyűlés arról külön határozatot fogad el.

 

KÖZGYŰLÉS

9. cikkely

A Közgyűlés a Szövetség legfontosabb testülete. A Közgyűlést a tagszervezetek által kinevezett küldöttek alkotják (a továbbiakban: küldött).

A küldöttek számát az adott tagszervezet tagságának számától függ. A Közgyűlés megtartása előtt minden tagszervezet köteles beküldeni tagjainak listáját.

Ha az egyesületnek:

10-50 tagja van akkor 1(egy) küldöttet jelölhet

ha 50-től több tagja van akkor 2 (kettő) küldöttet jelölhet

A Közgyűlés, szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik. A Közgyűlést a Szövetség elnöke hívja össze legalább 15 nappal a megtartására kitűzött időpont előtt. A Közgyűlést kötelező összehívni ha, azt az Ellenőrző bizottság írásban kérelmezi, vagy az Elnökség legalább 4 (négy) tagja kérelmezi. Amennyiben a kérelem beérkezése után 15 nappal sem hívja össze a Közgyűlést, akkor a Közgyűlést a javaslat tevő hívja össze. A meghívón szereplő adatok, hol és mikor lesz a Közgyűlés és a napirendi pontok javaslata.

A Közgyűlésen jegyzőkönyv készül, két hitelesítő van, nekik kell hitelesíteni a jegyzőkönyvet. Ha a Közgyűlés úgy dönt, akkor lehet hang és képfelvételt készíteni az ülésről.

A Közgyűlés határoz a Szövetség érdekének és céljainak megvalósításával kapcsolatban minden fontos kérdésről, különösen az elnök és az alelnök megválasztásáról és leváltásáról, és az Elnökség és Ellenőrző bizottság tagjairól.

A Közgyűlés fogadja el az Alapszabályt, minden esetleges módosítást, elfogadja az éves beszámolót az Elnökség és az elnök munkájáról, irányvonalat ad a program végrehajtásához, elfogadja a Közgyűlés Ügyrendjét, a Szövetség Etikai kódexét, másodfokon dönt az Elnökség ellen benyújtott panaszokról, dönt a tagok felvételéről vagy kizárásáról, dönt a Szövetség munkájának a megszűnéséről is.

A Közgyűlés határozatképes amennyiben az ülésen a tagok, vagyis küldöttek több mint 50%-a részt vesz. Amennyiben a tagok fele nincs jelen a Közgyűlést 30 percre felfüggesztik, de akkor a Közgyűlés határozóképes, ha a Közgyűlésnek legalább 20 tagja jelen van. A döntést a jelenlevők többségi szavazattal fogadják el.

Az Alapszabály módosításáról, a Szövetség megszűnéséről a jelenlevők 2/3-os többségi szavazatával dönt a Közgyűlés.

 

ELNÖKSÉG

10. cikkely

Az Elnökség a Szövetség végrehajtó testülete, és igazgatja a Szövetség munkáját. Az Elnökség 15 (tizenöt) tagú, itt van az elnök és a 2 alelnök is.

Az Elnökség tagjainak mandátuma 2 (kettő) év, de lehet újraválasztani őket.

Amikor egy tagszervezet kilép a tagságból, ezzel együtt automatikusan megszűnik a küldöttjének is a mandátuma. Annak érdekében, hogy a tagok arányosan legyenek képviselve az Elnökségben, a tagokat úgy választják, hogy Horvátország területe le legyen fedve.

Az Elnökséget szükség szerint, de legalább 4(négy)-szer kell összehívni évente.

Az Elnökséget a Szövetség elnöke hívja össze és ő elnököl a bizottság ülésén. A Bizottság összehívását szükség esetén kérheti az Ellenőrző bizottság is, vagy legkevesebb 3 (három) tagja az Elnökségnek. Amennyiben a Szövetség elnöke 15 napon a kérelem átvétele után sem hívja össze az Elnökséget, az ülést a javaslatot tevő hívja össze. A meghívókat legkevesebb 8 (nyolc) nappal az ülés előtt kell elküldeni, tartalmaznia kell, hogy hol, mikor lesz az ülés megtartva és a napirendi pontok javaslatát.

Elnökség az ülésen dolgozik, határozatképes ha az Elnökség összes tagjának több mint fele jelen van. Határozatait az Elnökség nyilvános szavazással, a jelenlevő tagok többségi szavazatával fogadja el. Határozatait az Elnökség titkos szavazattal is elfogadhatja, ha erre szükség van. Az Elnökség ülésein a titkár is jelen van de szavazati jog nélkül.

Az Elnökség ülésén a titkár vezeti a jegyzőkönyvet, egy jelenlevő tagja az Elnökségnek hitelesíti a jegyzőkönyvet.

Elnökség:

- igazgatja, vezeti a Szövetség munkáját összhangban a törvénnyel, Alapszabállyal és más előírásokkal

- stratégiai terveket javasol a Szövetség Közgyűlésének

- operatív, intézkedési terveket fogad el a tagok kérésére összhangban a stratégiai tervekkel,

- segítséget nyújt és elvégzi az egyeztetéseket az éves munkaterv, pénzügyi terv, éves elszámolás, a tagok pénzügyi kimutatását, hogy ezt a megfelelő állami szervek megkapják

- tagok érdekeinek a koordinálását végzi,

- határoz a módjáról a Szövetségi program megvalósításának

- határoz a pénzügyi tervről és ellenőrzi a Szövetség eszközeinek elköltését

- kinevezi, felmenti, ellenőrzi a titkár munkáját és más kérdésekről is dönt, a Szövetség érdekében

Az Elnökség alakíthat munkatestületeket (bizottságot, szekciókat, stb.)

Az Elnökség munkájáért a Közgyűlésnek felel. Közgyűlés felmentheti az Elnökséget a Szövetség elnökét még a mandátum vége előtt, amennyiben átlépték hatáskörüket vagy nem végzik el öntudatosan, lelkiismeretesen faladatait.

 

A SZÖVETSÉG ELNÖKE ÉS ALELNÖKEI

 

11. cikkely

A Szövetség elnöke az Elnökség elnöke is, elnököl az Elnökségi ülésén és ő vezeti az elfogadott tervek megvalósítását, összhangban a Közgyűlés, Elnökség határozatával és az ide vonatkozó Törvénnyel, Alapszabállyal és előírásokkal. Az Elnökség elnöke képviseli a Szövetséget minden jogi ügyben, üzleti forgalomba mandátuma alatt, aláírja a pénzügyi dokumentációt.

Az elnököt a Közgyűlés választja 2 (kettő) évre, újra megválasztható. Az elnök munkájáért az Elnökségnek és a Szövetség Közgyűlésének felel.

Az elnököt távollétében egy a két alelnök közül helyettesíti, amelyiket meghatalmazza.

Az alelnököt a Közgyűlés választja 2 (két) évre, újra választható.

A munkájáért az elnök és az alelnök is jutalomban részesülhet. A jutalom nagyaságáról és formájáról az Elnökség dönt, összhangban a Törvénybe foglaltakkal és a rendelkezésre álló eszközökkel melyet a Közgyűlés az első következő ülésen igazol, hitelesít.

 

 

TITKÁR

12. cikkely

A titkárt nyílt pályázaton választják, melyet az Elnökség ír ki.

Titkár végzi a Szövetség adminisztrációs munkáját, összeköttetést tart az egyesületekkel, tagokkal, részt vesz minden testület ülésén, elkészít minden belső iratot és más munkát végez amelyre megbízást kap a Közgyűléstől, Elnökségtől és az Elnöktől.

Munkájáért a titkár fizetést kap munkaszerződés alapján.

Az Elnökség eltávolíthatja a titkárt, vagyis egyoldalúan felbonthatja a szerződést amennyiben átlépi meghatalmazását vagy nem lelkiismeretesen végzi el a rá bízott feladatokat.

 

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG

13. cikkely

 

Az Ellenőrző bizottságnak elnöke és 2 (két) tagja van, a Közgyűlés választja 2 (kettő) évre, lehetőségük van újra választásra.

Az Ellenőrző bizottság felügyeli minden testület munkájának törvényes voltát és jeletést készít a Közgyűlésnek.

Az Ellenőrző bizottság határoz a Szövetség Etikai kódexének a megszegéséről, javaslatot tesz a megfelelő intézkedésekre.

 

VIII. Szövestég vagyona

 

14. cikkely

A Szövetség vagyonát képezi: pénzeszközök, ingatlanok, ingóságok és más vagyoni jogok. A Szövetség vagyonra tesz szert: a kormány támogatása, Horvátország más testületeinek támogatása, megfelelő intézmények támogatása Magyarországról, donáció, alapítványi, szponzori támogatás, önkéntes adományok és más jövedelmek, összhangban a Törvénnyel.

A tevékenysége megszűnése esetén, a vagyon a tagokra – a horvátországi magyar nemzeti kisebbségi egyesületeire száll.

A Szövetség munkája megszűnik ha a Szövetség Közgyűlése úgy dönt vagy a bíróság jogerős döntése vagy más illetékes közigazgatási testület végzése alapján.

 

IX. Záró rendelkezés

 

15. cikkely

Az Alapszabály rendeleteit a Közgyűlés értelmezi.

Ezen Alapszabály elfogadásának napján lép hatályba és alkalmazzák.

 

Pélmonostor, 2010. március 13.

PH

 

Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke

Juhász Sándor