Időjárás

An error occured during parsing XML data. Please try again.

„Petőfi Sándor” Magyar Kultúregyesület – Marinci

A „Petőfi Sándor” Magyar Kultúregyesület 2004-ben alakult a Marincai magyarság kezdeményezésre. Az egyesület megalakulása óta a horvátországi magyarság legnagyobb ernyőszervezetének, a Magyar Egyesületek Szövetsége 43 tagszervezetének egyike. Az egyesület jelenleg nyolcvan tagot számlál. Célkitűzései szerint a helyi magyar hagyományokat, népdal- és néptánckultúrát hivatott ápolni. Az egyesületen belül működő ifjúsági tánccsoport, amely húsz tagot számlál, az elmúlt évek során félszáznál is több sikeres hazai és külföldi vendégszereplést tudhat már maga mögött. Az együttes vezetője Igor Benjak. 2010-óta egy tizenöt tagú gyermektánccsoport is alakult, amely a 10-15 éves gyermekeket foglalja tagságába. 2011-elejétől pedig az alsó tagozatos elemistákból is alakult egy gyermektánccsoport. Az táncosok művészeti vezetője Janović Róbert, koreográfusa pedig Böjtös Denisz a Magyar Egyesületek szövetségének szakmunkatársa.
Az egyesület programjai közül kiemelendő a minden évben megtartásra kerülő farsangi bál és június első hetében megrendezésre kerülő megyei szintű Néptánc Szemle.
A marincai „Petőfi Sándor” Magyar Kultúregyesület továbbra is sok szeretettel várja minden érdeklődő magyar nemzettársuk jelentkezését, aki szeretne csatlakozni az egyesület tagságához.

Elérhetőség:
Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület
A. Stepinca 39
32221 Marinci
elnök: Kuntics Sándor
tel.: 00385-32-383-060
link:  http://www.kudmarinci.blogspot.com/


Kulturno-umjetničko društvo „Petőfi Sándor”

Kulturno-umjetničko društvo „Petőfi Sándor”  je osnovano 2004. godine, na inicijativu Mađara sela Marinci. Udruga je od svoga osnutka jedna od članica Saveza mađarskih udruga, najveće krovne organizacije Mađara u Republici Hrvatskoj, gdje pripadaju 43 udruge Mađara iz cijele države. Društvo broji oko osamdeset članova. Društvo njeguje izvorne pjesme, plesove te glazbu i običaje mađarske kulturne baštine svog mjesta. U okviru udruge djeluje folklorna skupina mladih, koja broji 20-ak članova. Skupina je u proteklih nekoliko godina ostvarila nastupe na pedesetak folklornih manifestacija i smotri i to diljem lijepe naše i van nje. Voditelj im je Benjak Igor. Od 2010. godine djeluje i dječja plesna skupina do 15. godina starosti od petnaestak članova. Od 2011. imaju još jednu generaciju djece do 10 godina starosti. Voditelj folklornih skupina je Robert Janović, a koreograf Denis Bejteš stručni suradnik Saveza mađarskih udruga.
Udruga tijekom godine je organizator niz manifestacija, među kojima sigurno vrijedi istaknuti pokladnu zabavu i „Smotru folklora“  koja se održava na nivou županije svake godine prve subote u mjesecu lipnju.
Kulturno-umjetničko društvo „Petőfi Sándor” i dalje srdačno očekuje sve zainteresirane Mađare da pristupe u članstvo udruge.