Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.Ady Endre Művelődési Egyesület - Kórógy

A kórógyi Ady Endre Művelődési Egyesület 1949-ben alakult. Az egyesület jelenleg közel száz tagot számlál. A honvédő háború okozta kétéves kényszerszünet után, 1993-ban kezdte ismét meg a munkát. A kórógyi Ady Endre Művelődési Egyesület jó példája annak, hogy a művelődés, a kultúrélet válsághelyzetekben olyan megtartó erőnek bizonyulhat, mely lehetővé teszi a falusi közösség fennmaradását még akkor is, ha ezt szinte minden átmenet nélkül kiragadja rendezett körülményei közül a háborús felfordulás. Az újraindult kórógyi tánccsoport, 1998-ig gyakorlatilag az egyedüli aktív horvátországi magyar tánccsoportként működött. Kórógyon 1998-ban megkezdődő újjáépítés keretében, az infrastruktúra és a lakóházak újjáépítésével párhuzamosan, megkezdődött a Művelődési Otthon felújítása is, s e munka javarészt 2000-ben be is fejeződött. Ettől kezdve az egyesület munkáját már nem gátolta semmi. Az egyesület a a horvátországi magyarság legnagyobb ernyőszervezetének, a Magyar Egyesületek Szövetsége 43 tagszervezetének egyike.
Jelenleg egy magyar zenekar, ifjúsági tánccsoport, menyecsketánccsoport és énekkar működik a kultúregyesület keretein belül. A hazai és külföldi fellépések igencsak megsűrűsödött naptára szinte a hivatásos együttesekével egyező, súlyos kötelezettségeket ró a kórógyi amatőr táncosokra, ám a kitartó munka eredményeként megszületett az egyesület egyik legnagyobb sikere is: a 32. zágrábi Nemzetközi Folklórszemlén a kórógyi táncosok viseletét nyilvánították a legeredetibb népviseletnek.
Az egyesület maga is számos nívós rendezvény szervezője, így minden évben nagyszabású megemlékezést tartanak a az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kitőrésének évfordulja alkalmából, továbbá a messze földön híres arató ünnepségük az Aranykalász elnevezést viseli.
Az egyesület népművészetpártoló szakcsoportjai tiszta forrású népdalok éneklése mellett a háború utáni továbbélés örömével ropják a táncot minden egyes fellépés alkalmával, s ahol csak megfordulnak öregbítik Kórógy hírnevét.
A kórógyi Ady Endere Művelődési Egyesület, amely idővel az összetartás szimbólumáv vált, továbbra is sok szeretettel várja minden érdeklődő magyar nemzettársuk jelentkezését, aki szeretne csatlakozni az egyesület tagságához.
Elérhetőség:
Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület
Ive Lole Ribara 125.
31214 Korođ (Kórógy)
tel.: 00385-32-584-037, fax.: 00385-31-584-995
elnök: Kel József
tel.: 00385-98-958-78-36
Kulturno-umjetničko društvo Ady Endre
Kulturno-umjetničko društvo Ady Endre iz Korođa osnovano je 1949. godine. Udruga broji skoro sto članova. Nakon dvogodišnje stanke uzrokovano ratnim zbivanjima domovinskog rata, 1993. godine ponovo počinje sa radom. Rad Kulturno umjetničkog društva Ady Endre je izvrstan primjer kako u teškim trenutcima života, bez sređenih mogućnosti za rad, njegovanje kulture zna biti najjača poveznica i motivacija u opstanku jedne zajednice. Upravo ta folklorna skupina korođana bila je do 1998. godine jedina mađarska folklorna skupina koja je unatoč ratu ipak postojala i radila. U Korođu je 1998. godine počela poslijeratna obnova, paralelno sa obnovom stambenih kuća počela je i obnova Doma kulture, a većina radova je i završena do 2000. godine. Od tada Društvo nastavlja sa svojim radom u svom rodnom Korođu. Udruga je jedna od članica Saveza mađarskih udruga, najveće krovne organizacije Mađara u Republici Hrvatskoj, gdje pripadaju 43 udruge Mađara iz cijele države.
U okviru udruge djeluju glazbena sekcija, folklorna skupina mladih i folklorna skupina žena, te pjevački zbor. Mnogobrojni pozivi za gostovanje u tuzemstvu i inozemstvu su se ubrzo namnožili da bi neke profesionalne plesne skupine bile zavidne, ali ustrajan rad je donio i priznanja, među kojim je jedan od najznačajnijih dodijeljena Društvu na 32. Međunarodnoj smotri folklora u Zagrebu, kada su narodnu nošnju folklorne skupine iz Korođa proglasili najizvornijim.
Kulturno-umjetničko društvo Ady Endre je organizator niz manifestacija. Svake godine organiziraju obilježavanje obljetnice izbijanja mađarske građanske revolucije i borbe za slobodu 1848/49 godine, te daleko poznatu žetvenu zabavu, koja nosi naziv „Zlatni klas“.
Članovi sekcija Društva sa velikom voljom čuvaju svoje običaje i folklor, i gdje god idu nose dobar glas svoga Korođa.
Kulturno-umjetničko društvo Ady Endre koja je postala simbolikom jedinstava u dobru i zlu i dalje srdačno očekuje sve zainteresirane Mađare da pristupe u članstvo udruge.
| < Előző | Következő > |
|---|
